2011. július 22-én csodálatos napra ébredtem. Igazi 15 fokos nyári idő, madárcsicsergés nélküli csoda. Hátizsákomat a július végén szokásos polár pulcsikkal és túrakabátokkal teletömve indultam útnak.
Az utazás Joós Judittal unottan, csendben telt. Néha egy-egy elejtett mondat szakmáról, a már tőle megszokott felületességgel és zavart feszültséggel. 
Van egy olyan érzésem hogy ez a Jamina ghawazee évről-évre valamiféle nagy, nyári, élménymantraként ismételgeti ezt a programot. Megállnak ugyanannál a benzinkútnál kávézni.
Ott fotózkodnak. ?
Aztán megállnak a megszokott éttermüknél.
Ott ebédelnek, aztán fotózkodnak. ?
Aztán felkeresik a helyi turkálót, ahol Judit minden évben vesz magának egy parókát. Idén szőkét.
Amivel később fotózkodnak. ?
Ez az odautazás mantrája.
Megérkezés után sikerült Juditnak egy olyan kellemes, gyengécske órát tartania, hogy négy nap múlva is remegett a lábam ha ránéztem. Mindezt az Effendi fiúk (Moha és Ricky) dapkeh workshopjával vezettünk le.
Este kedvetlenül indultunk az első esti vacsoramantrára ladikokkal. Erről készítettem egy kis hangulatfelvételt, hogy lássátok micsoda szörnyűséget kellett kibírnom.

A videó második felében a vasárnap reggeli madárleskelődés is szerepel. De nem értem, hogy azzal kapcsolatban miről írhatnék? Kvakvarjúkról, gémekről, hódvárról, Amazonas szerű lagúnákról? Minek? Semmi élmény.
De előtte még:
Töki pompos borral, Effendis dapkeh workshop, Varga Mariann bollywood workshop, Fodor Marcsi törzsi hastánc workshop, Effendis vacsora lakoma és üldögélésmantra.
Konszolidált fotózkodás salátával a fogakon, és a parókával.
Erről jut eszembe. A teljes lelki békém felkavarására alkalmas, két idegen is duhajkodott a meditatív szombat esti partyn. Az egyik valamennyire hasonlított Joós Juditra, de nem törzsit táncolt. A másikat felkonferálták Moha Lisaként. A szőke hajú tündér has táncot adott elő. (csatolt képek)
A vasárnap reggeli már említett madárlest nem szeretném minősíteni. Ezután kénytelen voltam még törzsi táncot táncolni, majd hazafelé ismét elszenvedni egy ebédet a megszokott helyen.
Érzelemmentes búcsúzkodás. (őket se látjuk többet) és csendes hazautazás Judittal.

Az irónia után pedig egy személyes élmény:
Miféle csoda ez a törzsi hastánc?
Az Urban ghawazee egyik oszlopos tagjával, Szabó Bisztricsány Beatrixal (A! jazzénekes Trixivel) volt középiskolai évfolyamtársammal, akivel sokáig nem is találkozhattam, "véletlenül" Judit egyik óráján párban táncoltunk. A törzsi hastáncban a másik ember minden rezdülésére, belsőjére ráhangolódva lehet valóban Törzsit! táncolni.  Óriási csoda volt valakivel, akivel emlékek és élmények fűzik össze a múltad, szavak nélkül együtt táncolni. Abban a pár percben éreztem meg újra mit is adhat egy női közösség, a törzsi hastáncon keresztül. Megértettem mire jó ez az élménymantra. Ismételni valamit, ami jó. Emlékeztetni magunkat arra, hogy van bennünk valami közös erő, ami sokkal csodálatosabb ha megosztódik mert közben összeadódik. Valami nagy dolog pici részévé válni és megélni általa az egész "nagyot"! Szerintem ez a törzsi hastánc.
Köszönöm az élményt Joós Juditnak és a Jamina Ghawazee Tribal társulatának!
Mantrázni fogom. :)
Joós Judit honlapja